Azt hiszem az egész mezõny számára egy olyan verseny volt a múlt hétvégi Duna-Alba Rali, amelyre nem emlékszünk jó szívvel. A tragikus baleset Ferivel - családjának ezúton szeretnénk õszinte részvétünket kifejezni -, a többi baleset, valamint a kritikán aluli szervezés, mind-mind ezt az érzést erõsítették bennünk. Azt hiszem olyan kérdések merültek fel és sajnos maradtak is nyitva, melyeknek megoldása igen sürgõs és fontos feladat, és sajnos elsõsorban nem rajtunk, versenyzõkön múlik. De a rossz dolgokról elég ennyi, hiszen a hétvégével kapcsolatban másról úgysem nagyon lehet olvasni.

Akkor következzék a két és fél nap története a mi szemszögünkbõl…

A gépátvételre büszkén és boldogan toltuk be új szerzeményünket, a Skodát. Örültünk, hogy végre ismét rajthoz állhatunk, ami az átvétel után nem sokkal meg is történt, a prológon. Tomi nagyon lelkes volt, lobogott benne a bizonyítási vágy (persze bennem is), aztán a nagy akarásnak ugye, mint általában, most is nyögés lett a vége. A szakasz elején, kb. 4 kanyarral azután, hogy a murvás részt elhagytuk, odacsaptuk az autó jobb hátulját egy padkának, és végig defekttel teljesítettük a távot. Szerencsére legalább nem késtünk ki, de egy csonkállványt azért rögtön cserélni kellett. Még következett egy felejthetõ etapozás Fehérvárig, és az elsõ nap véget is ért.

Másnap, kezdésnek volt két lõtéri gyors, az ugrálós, dobálós várpalotai, majd az ösküi szakasz. Az elsõ elég felejthetõre sikerült, fõleg nekem volt okom szégyenkezni. Nehezen is lendültem bele, ráadásul kiesett a kezembõl az itiner, és így nem tudtam bemondani egy bukkanban a bal hármat, amit így Tomi persze meg sem tudott próbálni bevenni. Mire észrevettük a kanyart, már egy bokorban voltunk. Újraindítás, idegesség (Tomi, nyugtatott engem, amire azért ritkán van példa), örültünk, hogy vége. Aztán a következõ ehhez képest viszonylag simán ment, talán túl óvatosak is voltunk. Utána szerviz, majd a felsõ két gyors, a guttamási, és a bakonykúti szakaszok következtek. Guttamásin sikerült viszonylag jól átmennünk, és mint kiderült át is vettük a vezetést abszolútban. Ekkor következett a negyedik gyors, ahol a rajtnál lefulladt az autó, néztem az órát, 12 másodpercnél sikerült elrajtolnunk. Volt tehát mit behoznunk a gyorson! Úgy érzem nagyrészt sikerült is, mert megtartottuk vezetõ pozíciónkat és keveset kaptunk a többiektõl. Hogy ne legyen minden olyan egyszerû, beestünk egy nagy bokorba is, Tomi egy B1-et (bal egyet) SB-ként (sima balként) próbált bevenni, és tényleg B1 volt… A szélvédõnk betört és meg is ijedtünk rendesen, hogy lesz a sûrûjében egy ölesebb fa, de megúsztuk. Ekkor szerencsére újabb szerviz következett, majd a két lõtéri gyors. Itt tudtuk meg, mi történt szegény Schleider Ferivel. Azt a gyorsot etapként teljesítettük. Utána Öskün egy problémamentes kört sikerült mennünk, bár az autóval már nem volt minden rendben, az ALS nem mûködött rendesen. De tartottuk vezetõ helyünket és éreztük, hogy minden esélyünk meg is van megtartani, hiszen a guttamási gyors nekünk jobban feküdt, mint Asinak, aki igazán valamiért csak a lõtéri gyorsokon tudott jó idõket menni. Sajnos azonban a sors, vagy az autó másként döntött. Ahogy elrajtoltunk, már éreztük, hogy nem meg jó a Skoda, nehezen kapta el a fordulatot. Ami a hab volt a tortán, hogy egyszer csak elõttünk egy porfelhõt és a tetején két villogót vettünk észre. Elénk keveredett egy mentõautó a gyorson! Fogalmunk sem volt, mitévõk legyünk, azt sejtettük, hogy megelõzni nem volna célszerû, így kullogtunk utána kb. 5 kilométert. A célban aztán mondtuk, mi történt, de csak buta tekintetekkel találtuk szembe magunkat. Fogalmuk sem volt, mi történik a pályán. Utána még teljesítenünk kellett egy 22 kilométeres bakonykúti gyorsot, ami megpecsételte gyõzelmi reményeinket, de még a dobogós helyezést is. Közel 2 percet kaptunk mindenkitõl az elejében. Érthetõ módon nagyon el voltunk keseredve, ráadásul a szervizben kiderült, hogy másnapra sem lesz tökéletes az autó. A kipufogócsonk repedt szét, és ezáltal nem volt turbónyomásunk. A kiállást is fontolgattuk, de a fiúk valamit hegesztettek a csonkon és picit jobb lett az autó. Úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk, talán meg tudjuk tartani legalább az ötödik helyet.

Szombaton aztán egy borzasztó hántai és egy óvatos ászári gyorssal sikerült ötödikként teljesíteni a verseny magyar mezõny számára kiírt útvonalát, bár többen is azt hitték, hogy ötödikek… Ugyancsak megkavarták a mezõnyt ugyanis a szervezõk azzal, hogy szombat reggel Európa-kupa sorrend szerint rajtoltattak el minket, vagyis benne volt a prológ ideje is, ami persze nekünk a kaland miatt rossz volt. Így szombaton nyolcadikként rajtoltunk, de a magyar bajnoki értékelésben ötödik helyen álltunk.

A kétórás kényszerpihenõ után még a fehérvári etap végén újabb kavarodás támadt, az abszolút elsõ helyen álló elsõ három autó idõ elõtt ment be az ellenõrzõ pontra, nem is kevéssel, mintegy húsz perccel. Sajnos elsõsorban megint a szervezõk számlájára írható a dolog, de aztán az egészbõl persze nem lett semmi. Mindenesetre az elsõknek sem lett felhõtlen az öröme, már csak azért sem, mert még vagy három órát kellett várni, mire a dermesztõ hidegben, nulla érdeklõdés mellett kiosztották a díjakat. Nagyon kiábrándító volt, a maroknyi versenyzõ egymás tapsolta, mert más nem volt.

Ez volt tehát a fehérvári verseny. Pozitívuma és tanulsága számunkra annyi, hogy láttuk, jól döntöttünk a Skodával, ütõképes ebben a mezõnyben és bennünk is megvan a gyõzelem lehetõsége. Szombathelyen újra megpróbáljuk bebizonyítani.