|
Péntek reggel kezdõdött az igazi verseny,
amit már annyira vártunk. 9:07-kor volt a rajtidõnk,
majd egy viszonylag rövid etap után elrajtoltunk.
Az elsõ furcsaság, és ebbõl adódó
kapkodás a percenkénti rajtolás volt.
(milyen hamar elkényelmesedik az ember!)
A következõ apró probléma abból
adódott, hogy az átbeszélõn Robi
nem hallotta saját magát (külön lehet
szabályozni, hogy a másik milyen hangosan halljon,
illetve te a saját hangodat milyen hangosan). Az utóbbi
teljesen le volt halkítva, így Robi azt hitte,
nem hallok semmit. Ebbõl persze elég nagy kavarodás
lett, rögtön elvesztette a fonalat, hogy merre járunk,
aztán persze hamar visszatalált, de úgy
üvöltött, hogy nekem majd kiszakadt a dobhártyám.
Közben mutogatta is a nagy kanyarokat, hogy biztos értsem…
Én meg csak próbáltam nyugtatni, hogy
halkabban, de az én hangomat sem hallotta. Szóval
kalandos volt!
2. gyors: A hangerõt beállítottuk, sokkal
nyugodtabb hangulat is volt a gyorson. Igyekeztem nagyon óvatosan
menni, egy derékszögû kanyarban (szemben
persze óriási magyar zászló) megforogtunk,
tolatgatni kellett.
A terv az volt, hogy elsõ nap semmiféle idõt
nem nézünk, nagyon óvatosan megyünk,
megnézzük, hogy sikerült az itiner felírása.
3. gyors: minden gond nélkül, még mindig
óvatosan, de viszonylag ritmusosan átkeltünk
a pályán, nem mondom, hogy keveset kaptunk,
de a célkitûzésnek megfelelõen
haladtunk. Érdekes volt, hogy a gyors rajtjában
már az elsõ kanyart sem tudtam, hogy merre fog
fordulni. Nagyon nehéz így menni, de nagy kihívás.
4. gyors: 24,9 km hosszú pálya. Ismét
csak óvatosan próbáltunk menni, nem is
volt semmi gond, amíg el nem értünk kb.
a 24. km-ig. 75 egyenes, bukkan és B2 szigorú
- SJ (sima jobb). Hát nem teljesen az volt. A pályabejárás
elsõ körében B3 - nak diktáltam
fel, aztán másodszorra kijavíttattam
kisebbre. A másik hiba az volt, hogy a bukkanban elkezdõdött
a kanyar, a nyomokat figyelve 1,5 méterrel késõbb
kezdtem el egyáltalán kanyarodni, mint kellett
volna. Vagyis azonnal leakadt a jobb hátulja, beforgatott,
és az autó hossztengelyével borultunk
hármat vagy négyet, majd tetõn állt
meg az autó…
Nincs mit magyarázkodni rajta, de ez azt hiszem ilyen
kevés tréning mellett benne van. A srácok
komoly munkát végeztek, hiszen a szuperrali
szabályok szerint, ha folytatni akarjuk a versenyt,
akkor legkésõbb 8 órával az elsõ
autó másnapi indulása elõtt Park
Fermében kell állnia a versenyautónak.
A másnap elég felemásra sikeredett.
Az elsõ gyorson még bennem volt az esés,
és a rajttól kezdõdõen nem volt
turbónyomásunk sem. Az egyik bilincs tört
el még esés közben, amit ideiglenesen megpróbáltunk
helyreállítani. Következett a 33 km-es
Ouninpohja, a nagyok szerint az egész világbajnokság
legnehezebb és legjobb gyorsaságija. Itt kb.
20-25 km-ig volt turbónyomásunk, úgyhogy
csak kevés részt kellett gyenge autóval
megtennünk. Tényleg nagyon jó és
nagyon gyors pálya, rengeteg bukkanóval.
Vissza a szervizparkba, majd egy 10 km-es, a 2. 33 km-es
és egy 11 km-es gyors következett.
A 10 km-esen nem történt semmi, azon kívül,
hogy elég lassúra sikeredett részünkrõl.
Majd a következõ gyors rajtjában eltört
a jobb hátsó féltengelyünk, és
úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk
meg a következõ szakaszt és az azt követõ
70 km-es etapot, ezért végleg feladtuk a versenyt.
Összességében egy nagyon jó verseny
volt, nagy kihívás, gyenge eredmény,
de a cél részben a tapasztalatszerzés
volt, amivel jócskán gazdagodtunk.
Külön köszönjük mindenkinek, aki
akár itthonról, akár kint szurkolt nekünk!
Jó volt megint sok magyar szurkolót látni
a szervizparkban és magyar zászlókat
a pályák szélén!
|
