Nem indulunk

Sajnos az idényzáró futamon, a Zemplén Rallye-n sem tudunk rajthoz állni.

Nagyon szerettünk volna indulni, mert tavaly pályafutásunk egyik legjobb versenyét vívtuk, és elõször kóstolhatunk bele, milyen az abszolút elsõ helyért harcolni. Az idén jobb technikával tudtunk volna rajhoz állni, ami miatt személy szerint én is nagyon vártam a Zemplén Ralit. Nagyon szeretjük a pályákat, néhol ugyan kevéssé technikásak, de az idõjárás önmagában is elég nagy kihívás.

Finnország óta rendszeresen járok gyógytornára, múlt héten pedig elmentem egy újabb vizsgálatra (MR-vizsgálat), ami alapján nem kifejezetten tanácsolták a hétvégi indulást.
Mivel az eredményeink szempontjából sajnos már teljesen mindegy, hogy indulunk-e, úgy döntöttünk, hogy az egészségem a fontosabb, és nem kockáztatjuk meg a versenyt.

Most minden erõmmel azon leszek, hogy rendbe rakjuk a gerincemet, hogy jövõre már minden futamon rajthoz állhassunk. Sajnálom, hogy ismét csalódást kell okoznunk a szurkolóknak, de ígérem, jövõre mindent bepótolunk.


Üdv,
Tagai Tamás