|
Slusszpoén
Pályafutása elsõ gyorsasági szakasz
gyõzelmével zárta a Budapest Rallyt Tagai
Tamás és Tagai Róbert. Az Intermédia
Rally Team versenyzõpárosa az ötödik
helyen végzett, a kétszeres szorzójú
európabajnoki futamon, amivel 4 Eb-pontot szereztek.
Tagai Tamás: - Nagyon régen nem értünk
már célba, ezért semmit sem akartunk
kockáztatni a verseny elején. Az elsõ
gyorsaságin egy kicsit talán túl óvatosak
is voltunk. A második szervizparkban elhúzódott
a futómû szerelése, ezért egy percet
késtünk, ami tíz másodperc büntetést
jelentett. A Kiss-Tábori páros baleseténél
pedig le kellett lassítanunk, ami újabb tíz-tizenöt
másodpercet vett igénybe. Ezúton is szeretnénk
jobbulást kívánni Tábori Józsinak,
és reméljük, hogy a következõ
versenyen már õ is ott lesz. Második
nap mindjárt az elsõ gyorsaságin túlcsúsztunk
egy lassítónál, a harmadikon pedig egy
kicsit lecsúsztunk az árokba, ahol a jobb hátsó
kerékre defektet kaptunk. Mint késõbb
kiderült itt az elsõ futómûvet is
megütöttük, amit ki kellett cserélni.
A verseny utolsó szakaszán szerettünk volna
jó idõt autózni, ami sikerült is,
hiszen ezt a gyorsaságit megnyertük. Nagyon jó
volt végre célba érni, és pontot
szerezni.
A Budapest Rallyn felhasznált abroncsok:
Pirelli RP7: közepes keménységû,
apróbb mintájú, kevésbé
kopik
Pirelli RS7: közepes keménységû,
nagyobb mintájú
Pirelli N3: nedves útra vágás nélkül
(intermédia), vizes útra esõben megvágva.
|